Oké, oké, még mindig rohadt fáradt vagyok a fesztivál után, de még mielőtt ismét elindulok az utolsó hetemre, címszavakban felvázolom a hetet.

3000 ember. 5 előadás, és evangelizáció. Pálferi a király! Imádom a Csillagpontot. Már megint balul sült el a szülinapom. Nem szeretek sírni. Igen színes érzelmi skálákon égtem a héten. Szerelmes vagyok Lázár Ágostonba. De egyébként az egész Esti Kornélba. Rájöttem, hogy vannak igencsak bibasz magyar zenék. Tiszta lol azért, amik történtek.

Holnap részletesen!

 Ja, és rájöttem, hogy képes vagyok kinyomni egy versféleséget. Nesztek.

Nyári fülledtség

Nyomjuk a levegőt, préseljük tüdejét, jelenlétünk betölti a tér miértjét. Szemedbe nézvén futni támad kedvem, de a meleg nem enged, köteleket fon körém, s az éter lángba borul lángoló arcod kísértetétől gondolataim peremén.
Talán ez a nyári fülledtség.
Ülök a kertben, port szippantva, elmélázva, befelé fordul a szemgolyóm, ahogy a forróság vihogva átjárja. Remeg a kezem a tollat fogva, ahogy búcsút veszek tőled, s engedem, hogy a türelem új virágot ültessen bennem. Lépteim felverik a port, ahogy visszhangzom a semmiben, s kereslek a rózsafában, de csak a tüskét látom előttem.
Leszakítom, hátha te vagy, de az meggyullad a kezemben, ahogy a nap perzseli. Még mindig sok a mi van, ha, de érzékeim dicsérik a szenvedést, a bizonytalanságot, és csak várni tudnak, türelmet tanulnak a nyári fülledtségben.
A jó Isten keze, ami tart, nem enged, s újra a fülembe súgja, ez mind a tervem volt, szeretlek.
Pontosan ez a nyári fülledtség.
Kiszáradt torok, lankadó figyelem, mire a paplan végét meglelem, már dúdolom a dalt, a bájolót, az álomba ringatót.
A csillagok fölöttem Téged ölelnek s szemeidre az álom leple hull, a bölcs öreg fekete, tintaként mossa tudatom partjait minduntalan Hozzád lökve vissza.
Nyugtalan az éj, mint a száraz, levegőtlen szobád a belváros forgatagában, de te egyszer sem figyelsz holmi autófényekre az ablakban tükröződve, te is arra gondolsz, mint amire én, hogy mi vagyunk a nyári fülledtség.