Oh fucking fuck, igen, nincs gépem. Which means, fucking nem dok írni, csak kézzel, és fucking nem tudok új kinézetet tenni. Most nagyon ész vagyok mindentől kb., az énekverseny meg minden, és kétlem, hogy ez a kis itthonlét annyit fog rajta segíteni. Rohadtul hiányzik Komárom, csesszétek meg. Itt legalább volt életem, nem mint abban a rohadalom bezárt koleszban.Nem tudom egyelőre eldönteni, hogy ezzel mit kezdjek, csak azt, hogy akármennyire is el  agyok néha keseredve, just cannot give up, ok?! :) Imádom a Refit. Csak kéne valami arany középút.

Nos, úgy néz ki pontosan,hogy tohadt zsúfolt szünetem lesz, tanulás, bál, és pihenés nagy vonalakban, ami maybe nem hangzik túl soknak, de higgyétek el, több, mint ami kéne. De élvezni fogom, ha az Úr is úgy akarja.

To exactly say, my pc broke down, és ideg, és ősz, és tanulok, és nem tudok írni és énekverseny, és idegeees, nagyon idegees...
Pontosan. Összejöttek a dolgok. :D De hát így megy ez már csak a Refiben. Holnap hazamegyek. Mesélek valahogy, ígérem.
 

Borostyán

Pipacsos, narancssárgás mennyei égbolt, szemed színe, már abban játszik, mint holmi pajkos kisgyermek, le nem veszed rólam szívemig égető tekinteted. És lehet, ikor nem lélegzel, s meg sem próbálsz létezni, bizonyosan utállak.De finom borostyán szivárványod szemüreged két gödrében meg-megrebben bűntudatodban, s mikor érdes, kéregnek látszó hajadba szántok, már nem kérdezel, tudod, a te őszöd az enyém is, a nap melege...
Ázom, fázom, karjaid közt alszom mikor fáradt vagyok tág pupillád látványától, s pereg a fáról a levél, elkapod nékem játékosan, kihívón, szereteted mélabús árnyékával söpörve lelkem udvarán s a nedves levelet hideg csípte arcomhoz érinted. Nézem mint fut végig szájad sarkán az ismerős mosoly, s te vagy nékem halálom életem, meg amit akarsz, mi legyek érted, édesem?
Kölcsönadnám a tüdőm, hogy lélegezni tudj, miközben megfulladnék borostyán íriszedben elmerülnék, őszi nap melegében, egy padon ülve, jólesőn borzongva, füledbe súgva, de jó lenne szeretve lenni lelked által, embertelen a tehetetlenség, embertelen, drága Borostyán...

II.
Egy vagy a fákkal, kis lükém, látod, mint cikázik, ereikben pumpál a vér, életerős, dús nedv, vad ereik féktelenek, te is száguldasz velük, meztelenül, gyengén, elborult elmével.
Érdes kezed kezembe fogom, érzem szíved dobbanását, nyüszítését, kapkodsz a levegő után, szertelen kis Borostyán. S erezeted meg-megfeszül, megszorítom, csókolgatom, s azt kívánom, bár ne halnál oly gyorsan, mint holmi falevél.