You son of a Wien...
Ehm, öt óra sancos alvás után kivonszoltuk magunkat a buszhoz, a hajnal, a hideg, ahhbahh, ötpercenként nyomogattam a szemüregembe vissza a látószervem. Folyékony állapotot vett fel ugyanis az odafelé úton. Beértünk Bécsbe, már akkor gyanakodtam, hogy hmm, szimpatikus...jé, külön biobolt! Omfg, vegetariánus részleg az üzletben! Done here, bitchez...de nem, még fel kellett ébrednem.
Schönbrunnban esni kezdett az eső, úgyhogy rögvest menekültünk is be a kastélyba, nem hiába. Negyvennégy termet jártunk végig, lassan a kultúra magába szippantó érzésétől kinyíltak a csípáim is, úgyhogy kezdtem egészen belerázódni. (Amúgy esküszöm, nagyon értékeltem, amit ott volt, de crap, ezt takarítani...:D :D) És miután megláttam a kastély boltjában egy kézzel készített Gustav Klimt A csók c. remekéről mintázott sálat, aszittem meghalok a gyönyörűségben. (Pontosan, annyiba került, hogy eladhatom érte a szobabútorom mondjuk...) A kultúrorgazmus új értelmet nyert. Bár ez még csak az előjáték volt.
Be a városba, itt egy parlament, szép művészeti múzeum, közben kiderült, hogy van a Leopold Múzeumban egy állandó Klimt kiállítás (na, akkor nagyon kiborultam...kiver a víz, és minden egyes alkalommal újraértelmezem a gyönyörű szót, ha azon fazon festményeire gondolok), ekkor nem meglátok egy asdfghjkl awesome szecessziós épületet...hol crap, sok volt már. Minden más, az emberek, a felfogás...
Oda a Stephanplatzra, oda...az damnfine neogótikus dóm, irgalmazz, irgalmazz! Ja, akkor már egészen belebizseregtem, jóságos málnabokor, hogy az milyen szépséges, aprólékos, kidolgozott...miután pedig a Szent István Dóm megszentségtelenítette a kultúrszüzességem, már bocsánat a kifejezésért, megnyugvásképp ettünk egy sütit és ittunk egy kávét a Starbucksban. Az egyik kiszolgálósrác alig gagyogott, a másik meg úgy ugrált körülöttem, mint a nikkelbolha, még külön ízesítést is kaptam a kávémba! :D Elszoktam már a tömény kulináris kánaántól, olyan csokitrüffel szeletet kaptam, hogy estélig nem bírtam aztán semmit sem enni...A belvárosban egymás hegyén-hátán kávézók, üzletek (Versace, Prada...már csak attól is megfájdult a fejem, ha a kirakatban néztem meg az árakat...:D), aztán pedig az ünnepi mise a dómban. Ahol megismertünk két magyar srácot. Még életemben nem láttam olyan szép embereket, ezt halálosan komolyan mondom. Nem tudom, de úgy nézett ki a dolog egész nap, hogy a pofáncsapnivalóan dögös hímneműek nyolcvan százaléka aznap épp Bécsben tartózkodott. Ijesztő. A mise simply feeeeeling good volt, élveztem. :) Minden, ami nem Krisztus, az nem kőszikla. The truth has been spoken by pécsi egyházmegye főpüspöke.

A mise után lassan kivánszorogtunk a tömeggel, és lefényképezkedtünk a Mozart-emlékkoncertet reklámozó, beöltözött, parókát viselő manusszal, aki egy képért cserébe egy puszit kért. :D :D
A hagyományőrző csoportok bemutatója és a plázába érkezüsönk között pedig esküszöm, annyi példányt láttam abból a bizonyos nyolcvan százalékból, hogy nem győztem meresztgetni a szemem. The eyecandy...is tooo much. És mindegyikük olyan stílussal, arckifejezéssel meg egyébb igen kifejező és rendkívüli hormonális reakciókat kiváltó gesztusokkal beszélt (néha hozzánk...:D) , és mozgott, hogy ha bele lehetne halni, akkor minden második lépésemnél lenne egy síremlék. Ááá. Már szinte kínos, annyira értékelni tudtam a kultúra, a művészet, maga a város, és az emberek adta élvezetet.
Szóval miután a H&M-ben lefegyvereztem szemkontaktussal egy dög szoknyát, illetve egy barackszínű hajráfot, valamint a kimagasló némettudásommal (Ja, bitte. Diese, bitte. Danke, tschüss.) meg is vásároltam őket, sőt még két fagyit is tudtam kérni, hovatovább, külön öntettel(!) adta oda a két srác a pultnál...persze igencsak élvezve azt, hogy úgy beszélek németül, mint aki most szabadult a diliházból. Igen, számomra ezt jelenti ez a nyelv. Tehát mindezek után a buszban rá is jöttem, hogy annak ellenére, hogy körülbelül művészetileg megerőszakoltak az elmúlt tizenkét órában, azért mi sem lehettünk semmik...valamiért biztos vagyok benne, hogy mindenhova csorgó nyállal, kigúvadt szemekkel mentünk, és igazából bármilyen nyelven el tudtunk csevegni. Franciáual, amit nem tudom, hogyan, egy bácsival a kastélyban, németül az összes többi járókelővel és boltossal, és az eargasm gyanús brit angolommal a starbucksos srácokkal. Multikulti vagyok, emberek, de keményen...
Szóval eldöntöttem, hogy jövőre legalább öt napot töltök itt. Lehet az unokatesómmal. És hogy mindenképpen úgy akarok tanulni, és dolgozni, hogy olyan ösztöndíjat kapjak, ami legalább Bécsig elvisz. Nameghogy imádom a német nyelvet.
Kész vagyok, arts, culture, fashion, boys...Wien.
(Nem mindent sikerült elmesélnem tökéletesen a holtomiglan kábító révületem miatt...úgyhogy kérdezzetek, például a srácokról, vannak azért abszurd sztorik. :D :D )