Ugyan már, könyvek és okoskodás. Annál sokkal fontosabb a barátság, meg a bátorság.

Igen, beszabadultam végre itthonra is, tehát volt időm olvasni. :D Kiolvastam a Kerouac köteteim is végre, illetve mint minden nyáron, egy HP kötetet is...just stfu, you, it is a ritual.
Az Úton...egy bazihosszú út, tele beboppal, jazzel, az út széle mariskával kikövezve, miközben őrült amerikai fazonokkal száguldunk a végzetünk felé bamba drogosok módjára szökdécselve, és mikor az út végén rájövünk, hogy többet tudunk Amerika földrajzáról, mint egész eddigi életünkben, és elkap a roham, az életérzés, na az már király. Truly...nem volt felhőtlen a viszonyom ezzel a könyvvel. Legszívesebben a végén már Deanre üvöltöttem volna, hogy hagyd abba a folytonos összeházasodást meg szétválást, vegyél már egy normális kocsit, könyörgöm, és ne csak legyél bele a világba, holy crap, miért izzadsz ÁLLANDÓAN?!  Seriously, ezek a pasik anélkül is teljesen be voltak állva, hogy be lettek volna állva. Valami megfogott, belőle, valami, és tudnám, hogy nagyrészét simán lelökném én is, de semmi értelme nem lenne. Hajkurászták a nagy megvilágosodást a jajongó kontinensen át, és igaz, hogy néha csoda volt, amit műveltek, néha meg csak simán...bbbb bullshit. De nem bántam meg, hogy elolvastam. És azért eléggé manipulatív történet, mivel pontosan úgy viselkedtem közben, mint Dean barátai, ittam is a szavait, meg elegem is volt belőle. Mindenesetre Kerouac zseni. Az tény, hogy út közben, főleg ilyen út közben csak úgy ripsz-ropsz korszakokat definiálni csak banálisan zseniális emberek tudnak.
Így vagy úgy, megéri az olvasatot, szívvel-lélekkel ajánlom minden szabadelvű, nyitott emberkének a mi kontinensünk,  főleg.
Egyébként ma készülök elkezdeni az AHS-t is, ha lesz végre hozzá merszem, és remélem, jól döntök. :D