éhöhehéhő...idegesítő időhiányomat ismét csak beteges hangutánzó szavakkal tudom kellőképp kifejezni.
Not acceptable. Mármint ez, hogy csak hétvégén tudok firkantani egy életképes bejegyzést. Megsúgom, hogy a helyzet a szünetben sem fog normalizálódni. :D
Na mindegy, én küzdök itt az idővel, de úgy érzem, a háborút még meg lehet nyerni.

Végre viszont jutott időm edzeni, amely hozzátartozik ama önképzőprogramhoz, ami a gimi kollégiumos-utazásos forgatagára illetve a töménytelen mennyiségű tanulásra készíti fel penyhüdt szervrendszerem. Ezen kívül meg felháborító gyorsasággal kell darálnom az Útont, mivelhogy csütörtökön előadom ezt a nemes korszakot, illetve a művet. Legjobban igazából a prózája és maga a kor felfogása tetszik benne. Na de ezt az elmélkedést később.
A helyzet meg a következő: Tegnap még úgy nézett ki, hogy feltehetőleg Dunát fogunk az éjjel találni a kertünkben, aztán szerencsére mégsem, de a lényeg, hogy egész nap feszült hangulat volt az egész árvízesdi miatt. (Tessék kiguglizni az árvíz-performanszokat a Hungarian Urban Photography  arckép oldalán, gyönyörű és ötletes képek születtek, nem beszélve József bácsi művészi esernyővel álldógálós önkifejező akciójáról. applauz. ) Ezen kívül meg elvileg szerdán Pozsonyba megyek egy szofisztikált balettelőadásra, és aznap írom a teória vizsgám is, amin remélem valahogy áttoszogatnak. Mivelhogy nincs kedvem már megtanulni a negyven oldal zenetörténetet. Szóval megpróbálom jómagam azért a medrében tartani életem ezen szakaszát, ami azt jelenti, hogy úúújabb novellaíró verseny. (És jelentkeztem, csak azért, hogy a saját munkáimra soha ne legyen időm. :'D ) Ezúttal Jons barátosnémé az aktuális (annak ellenére, hogy a Dear Oscarra valószínűleg nem fog elkészülni a novellám...://), amin bandanevekből kell kreálni novellát. Hát eddig nem igazán ment nekem ez a megadott dolgok alapján írni valamit, nem tudom, mi a baj velem, talán most sikerül.
Akcióóó time. Olvasás mellett pedig tegnap kábé egy év után láttam a tévénket teljes valójában, és megnéztem Az olasz melót (Ha meló, akkor tudjuk, hogy Statham, right?), amin bebizonyosodott, hogy Edward Norton még mindig az a gonosz, aki a legbetegebben tudja viselni a bajuszt.
Mától pedig megtekinthető az Angyalok Terápiája internetes sorozat második része is a tyúkon. Asszem ezt még nem említettem nektek, ilyen fiatalos kis co-produkció, Stohl András supportjával a befutott színészek közül. Egész ígéretes, bár a részek rövidkék, így a történetnek nincs is túl sok értelme,  és kidolgozatlan. Ha lenne egy alapítványom vagy ilyesmim, akkor tuti támogatnám az ilyen ötletecskéket, mivelhogy láthatólag több az értelmük, mint az ilyen Éjjel-Nappal Budapest féle...hát...dolgoknak.(?) Hajrá, terápiások, rám is rámférne a segítségetek, node az itthoni kúra is talán elég lesz...
Suhanok is, mert még meg kell írnom egy köszöntő beszédet is egy atya névnapjára...(Tudják ám, hogy milyen apróságokkal lehet próbára tenni a türelmem. :D)

*Hozzátenném, hogy most pár órával a bejegyzés után sikerült megköltenem a holnapi beszédem, illetve, hogy kisebb agyfaszt kaptam a Jons-féle pályázat címétől...Öngyilkos csend, baszd meg, wow! :D Egyrészt...mind tudjuk, hogy az öngyilkosság szánalmas egy dolog, és szánalmas az az író is, aki a saját allegóriáját írja meg egy öngyilkosságról szóló műben. Ezért hát kiválasztottam egy nagyon is jól megszemélyesíthető valakicsodát...meglássuk, hogy sikerül. Egyébként meg szégyellem magam, még egy tiszta régi bejegyzésedre akartam Jons válaszolni, amiben Gatsbyt taglalod, de most már ezt majd megteszem levélkében. :D